A klasszikus hatha jóga iratokban megtalálható ászanák repertoárjában nem véletlen, hogy többnyire ülésben végzett csípőnyitások, előrehajlások, csavarások és láb a fej mögék vannak, és kisebb részben találkozhatunk hátrahajlásokkal. A hatha jóga tantrikus irányvonalában először a gyökérközpontot tisztítjuk meg és ahhoz kapcsolódunk, majd fokozatosan haladunk felfelé. (A modern gyakorlásban megjelenő napüdvözletek és a különböző álló ászanák csupán előkészítik azt a folyamatot, ami az ülő ászanákkal kezdetét veszi.) Ezen az irányvonalon először a földhöz fűződő természetes kapcsolatunkat elevenítjük fel, amihez az anyagi tendenciák, a család, a pénz, az otthon, az alapösztönök és lényünk állatias tendenciái tartoznak. Saját lényünk ezen területébe hatolva nem csak megismerhetjük, de közelebb is kerülhetünk ahhoz, hogy stabilitást szerezzünk a földeltséggel és hogy így biztosabb alapokon dolgozzunk lényünk „felsőbb” területeivel.

A másik oka ennek a fókusznak, hogy a gát fölött helyezkedik el a kanda, ami a kundalini sakti lakhelye. A kundalini az életerő (prána) forrása. Először tehát magához a forráshoz kapcsolódunk, az energia eredőjéhez. Amikor ez a kapcsolat tisztán létrejön, az életerő emelkedésének eljött az ideje.

A tantrikus vonalon energetikai szempontból ez az a pont ahol belépnek a mélyebb hátrahajlások a képbe, amik a felfelé áramlást erősítik. Megfelelő földeltség nélkül, a hátrahajlások túlzott forszírozása sok esetben mentális instabilitáshoz tud vezetni. Ha azonban kiműveljük az alsó három központhoz tartozó megfelelő gyakorlatokat, és a természetes kapcsolat feléled lényünk ezen területeivel, akkor a megfelelő hátrahajlás által előidézett emelés egy stabil alapokra helyezett, biztonságos felszállást tud eredményezni energetikai és tudati téren.

Az olyan fordított testhelyzetek, mint a fejenállás és a gyertya -amik már a torok és a fejtető központra hatnak-, igazából már a mudrák csoportjába tartoznak, és a prátyáhárá, tehát az érzékek visszavonása veszi bennük kezdetét. A mudra és a prátyáhárá a híd a külső gyakorlásból a belső gyakorlásba.

A külső gyakorlás lényege a test, az életerő és az elme természetes működéséhez való visszatalálás, amiben a blokkolt területek felszabadulnak, valamint a zavart avagy tompa működést egy nyugodt, letisztult és stabil állapot váltja fel. Ez az állapot a fetétele annak a központosítási folyamatnak, amit a hatha jóga tradicionális ászanái hivatottak létrehozni. A prána és az elme központosítása az életerő, az érzékek és az elme befelé, a központi csatorna felé fordulását jelenti. Ezt a központosítást szolgálják bizonyos ászanák, a badhák, a mudrák és a pránájámák. Ha a test fölötti uralom megfelelő mértékben ki van müvelve és a prána, az érzékekkel és az elmével együtt befelé lett összpontsítva a központi csatorna felé, akkor kezdetét veszi (tényleges módon) a belső gyakorlás.

Ahhoz, hogy ezen az irányvonalon a gyakorlás belsővé tétele sikeres lehessen, az egymásból következő lépések nem kihagyhatók…