A dominánsan elterjedt jóga irányzatok legtöbbje Patanjali 8 ágú jógájához köti mindazt, amit csinál, a gyakorlatban mégis általában valami más történik. Patanjali astanga jógája egy színtisztán meditációs út, ahol az ászana mozdulatlan meditációs ülést jelent és ebben történik aztán a finomabb belső gyakorlás, amit Rádzsa jógának nevezünk.

Ma egy átlagos jóga órán, (jó esetben) kriját, bandhát, különböző ászanákat, vinyászát, mudrát, pránájámát és mantrát alkalmaznak. Egy szó mint száz, ezek így együtt a hatha jóga eszköztárát képezik, a hatha jóga pedig eredendően legnagyobb részben (Saiva) tantra.

Miért köti akkor Pattabhi, és az összes populárisabb hatha jóga rendszer Patanjali astanga jógájához mindazt amit csinál?

Ahogy én látom két fő eshetőség van: az egyik az, amikor az adott irányzat alapítója vagy tanára ténylegesen behatóan ért mindkét területhez és hitelesen tudja integrálni őket egymásba. A másik eshetőség, hogy a tanár nem ért sem a hatha jógához, sem a rádzsa jógához behatóan, és a tudatlanság következményeként jönnek létre az olyan félreértések, hogy a kettő ugyanaz, vagy hogy az ászana alapú gyakorlás célja a meditációs ülés elérése. Félreértés ne essék, hasznos ha valaki azért ászanázik, hogy tudjon ülni, de kijelenteni, hogy a hatha jóga ászanái alapból erre jöttek létre, tévedés.

A hatha jóga célja eredendően elvezetni a gyakorlót a szamádhihoz részben a kundalini sakti sorozatos felébresztésén és felemelkedésén keresztül. Az ászanák célja itt elvezetni a hatha jóga mudráihoz, a mudrák végső célja pedig, a bandhákkal, kumbakákkal és belső mantrával karöltve, elvezetni a kundalini felébresztéséhez (sakti csalana mudra).

A rádzsa jóga célja úgyszintén elvezetni a gyakorlót a szamádhihoz, viszont a meditációs gyakorláson, az egyre finomabb és kiterjedtebb tudatállapotokon és végül az elme kiüresedett állapotán keresztül.

Mind a két utat világi életről lemondott aszkéták és szerzetesek gyakorolták és gyakorolják a mai napig.

Szvátmaráma a Hatha jóga pradípikában azt mondja, hogy a hatha jóga elvezet a rádzsa jógához (nem azt, hogy a kettő azonos).

A két út egymásba való integrálásának leghíresebb képviselői: T. Krishnamacharya, Srí K. Pattabhi Jois és B.K.S. Ilyengar. Ezek a mesterek újítók voltak, és erősen integratív szemlélettel rendelkeztek, amire szükség is volt, mivel világi életet élő embereket tanítottak jógára.

A személyes véleményem az, hogy sokunknak erre az integratív szemléletmódra van szüksége ahhoz, hogy világi életet élő emberekként is tudjunk kapcsolódni a jóga ősi szellemiségéhez és eredeti, tiszta értékeihez.

Ahhoz azonban, hogy két dolgot hatékonyan integrálhassunk egymásba, előbb behatóan meg kell ismernünk őket külön…