A jóga szellemi útján az egyik elsődleges irányelv, hogy az elme kifelé irányuló tendenciáit átalakítsuk, és egyre teljesebb módon, egyre stabilabban megerősítsük az elme befelé irányuló tendenciáit (antar mukha). Ez többféle módon értendő és több síkon történik, azonban ha le akarjuk egyszerűsíteni, akkor mondhatjuk, hogy ebben a folyamatban a perifériás működésből haladunk a központosított „működés”, avagy inkább állapot felé.

Mielőtt rátérnénk ennek a két működésnek az elemzésére, konkretizáljuk, hogy mi a periféria, és mi a központ/középpont.

A központ

Mindennek a középpontja az maga az igazság, a valóság, a teljesség, időben a jelen pillanat örökkévalósága, ami időtlen, a csend, a nádik szintjén a szusumná nádi a gerinc mentén, a légzés szünet a be- és kilégzések között, az üres tér két gondolat között, tudati szinten a mentális konstrukcióktól mentes tiszta (ártatlan) jelenlét. A középpont mindennek az egysége, amiben nincs elkülönülés. A középpont az a valóság, ami Van.

A periféria

A periféria foglalja magában, bizonyos szempontból mindazt, ami abszolút szempontból nincs, valamint ami távol van a középpontunktól, a forrástól az igazságtól és a jelen pillanattól, továbbá ami eltorzítja a valóságot és az igazságot. Időben a múlt és a jövő, mindaz, ami hamis, nem igaz, a felosztottság, megosztottság, elszeparáltság, a dualitás, a mentális konstrukciók, a téveszmék, a tudatlanság, a hiány, az instabilitás, a téves önazonosítás, maga az illúzió.

Perifériás működés

Kezdjük a perifériás működéssel, mivel ez az, amit jelenleg a legtöbben a legjobban „ismerünk”. Az elme kifelé irányuló működése hozza létre a középpontunktól való eltávolodást.

A perifériás működés jellemzői:

• A figyelem a múltban vagy a jövőben mozog

• Külső értéktárgyakon és élvezeteken van a fókusz

• Erős az elszeparáltság tapasztalata

• Nehéz megélni a tényleges, önzetlen kapcsolódást

• A vágy tárgya mindig valami olyasmi, ami itt és most nincs, vagy nem lehet a miénk

• A ragaszkodás és az elutasítás, a vágy és a félelem kettőssége között ingadozik az elme

• Külső eseményektől, véleményektől, sikerektől stb. függ a békénk vagy az örömünk

• Ebben az elszeparált és függő állapotban gyenge, erőtlen az elme

• A valóságot és az igazságot eltakarják, eltorzítják a projekciók és a reflexiók

• (Túlságosan) reaktív az elme

• dominánsan ösztönvezérelt és önközpontú az elme működése

• A külső forma és a látszat fontosabb a belső állapotnál és annak megélésénél

Ezek mind csupán lehetséges jellemzők. Minél távolabb kerülünk a középpontunktól, az állapot annál duálisabb, tehát ingadozóbb és átmenetibb, annál több és erősebb a (külső) függés, annál erősebb az elkülönültség tapasztalata és annál instabilabb az elme. A periférián a valóság közvetlen tapasztalata helyett az elme által kivetített elképzelések, elvárások és elutasítások jelennek meg mint tapasztalat. Így nem csak a valóság tapasztalata színeződik meg, de az őszinteség helyett is sokszor a felvett szerepek vannak jelen.

Egy szó, mint száz, az elme kifelé forduló és reaktív működése hozza létre azt a stabilitást nélkülöző állapotot, ami igazából a hiány állapota. Amiben azt érezzük, hogy a teljességhez szükségünk van valami külső tárgyra, élményre stb. A vágy megjelenése után két lehetőség van: elfojtás vagy kielégítés. A vágyott teljességet azonban egyik sem adja meg... A teljesség nem elfojtás vagy kielégítés következménye, hanem az igazság felismerése. Az pedig abból a „működésből” fakad, ami a perifériás ellentéte.

Központosított működés

Ez az elme egyhegyű állapota, ami nem feltétlenül egy apró pontba sűrített koncentrációt jelent, hanem a figyelem tisztán jelenlévő állapotát, amiben az elme olyan, mint egy tiszta tükör. Úgy tükrözi (látja) a valóságot, ahogy van, és ahhoz a belső tiszta tudatossághoz kapcsolódik, ami már most is önmagában teljes.

A központosított működés jellemzői:

• A figyelem a jelen pillanatban van, itt és most, és ahhoz kapcsolódik, ami ténylegesen van

• A külső formák és a látszat helyett a belső megélésen van a fókusz

• A természetesen megjelenő állapotok és érzelmek teljesen meg vannak élve, önmagunkkal szembeni előítéletek és elfojtások nélkül

• Erős az együttérzés a többi ember és élőlény iránt. Egyfajta közösségtudat van jelen

• A tettek mögött olyan tiszta motivációk vannak jelen, mint: a valóság és az igazság megismerése, a valós értékek megosztása, a természetes folyamatok (rend/dharma) segítése/támogatása stb

• Az elmében akkor jelennek meg tartalmak, amikor arra ténylegesen szükség van, egyéb esetben az elme csendben, nyugalomban van

• Az ösztönvezérelt működések természetes módon vannak megélve, ott, ahol annak ténylegesen helye van

• A tudat magasabb rendű működései aktívan és tisztán vannak jelen: megkülönböztető tudás, kreativitás, kapcsolódás, alkalmazkodás, önátadás stb.

• A lineáris működést egyfajta kapcsolódott “hálózatszerű” működés váltja fel (tudatfeletti)

• A figyelem egy része mindig befelé irányul, még akkor is, amikor külső cselekvést hajtunk végre. Ez egyfajta konstans belső jelenlét, ami (nem-cselekvő) tanúként szemlél mindent, még a saját működésünket is. Ebből pedig egyre mélyebb és teljesebb megértés keletkezik a tudat és a valóság működését és természetét illetően.

Minél mélyebben és stabilabban kapcsolódunk a középpontunkhoz, a tapasztalat és az állapot annál tartósabb, stabilabb, tehát annál kevésbé duális. Az elme annál kevésbé függ külső eseményektől, tárgyaktól vagy személyektől. Annál teljesebb a bőség és a megelégedettség tapasztalata azzal, ami éppen itt és most van. Annál tisztább és teljesebb a megértés, és így a szükséges megoldás is annál természetesebben tud megjelenni az elmében. A központban való elmerülés spontán ébreszti fel a hála és az önátadás érzését, amiben a kicsi én (individuum) felismerheti a Legfelsőbb Tudatossággal való kapcsolatát és egységét. A központosított működés egy bizonyos szintjén tehát az individuum nem más, mint csatorna.

A látható minták

Látható tehát, hogy minél távolabb kerülünk a középponttól, egyre kijjebb a periféria területére, az állapot, a tapasztalat és a működés annál inkább beszűkül, individualizálódik, egyre önközpontúbbá válik. Annál merevebb formát vesz fel, így annál idegenebb mindahhoz képest, ami körülveszi.

Ezzel szemben, minél közelebb vagyunk a középponthoz, az állapot annál tágasabb, kiterjedtebb, szabadabb, tisztább és ezzel egyidőben erősebb és stabilabb, továbbá annál kevésbé önközpontú. Annál inkább magában foglal és hordoz mindent, és ezzel egy időben meg is halad mindent. Mintha a teljesség és az üresség egyszerre lenne jelen, vagy mintha nem is lenne a kettő között különbség.

A központosított működés egyszerre hordozza magában a tudatosság transzcendens és immanens aspektusát. A transzcendens a mindenek feletti, érinthetetlen, mindentől független Tanú (Siva). Az immanens a mindenben ott lévő, mindent átható, mindent alkotó Erő és energia (Sakti). Ez az Én Vagyok, tehát SivaSakti.

A központosított és perifériás működésnek egyaránt sok szintje és dimenziója van. E tekintetben a kérdés az, hogy mi erősíti és táplálja az egyiket, és mi a másikat? Ha őszinték vagyunk magunkkal, akkor nagyon sok mindenről már most is meg tudjuk mondani aszerint, hogy egy szokás vagy behatás milyen hatással van ránk vagy milyen állapotot erősít avagy vált ki. Azonban érdemes észben tartani, hogy a mitnél sokkal fontosabb a hogyan. A külső cselekedet lehet épp “szent” vagy hétköznapi, ami igazán számít, az a belső állapot, amiben vagyunk és amiben cselekszünk. Az állapot határozza meg, hogy mechanikus elkülönülés van e jelen, vagy tényleges kapcsolódás. Kapcsolódás a tiszta tudatosság Tanú állapotához, és az Élethez (Erő, energia), ami most is áthat és összekapcsol mindent, és ami folyamatosan új. A belső állapot és a külső tettek és körülmények oda vissza hatnak egymásra. Hogyan lehet egyre hatákonyabban, egyre több oldalról megtámogatni a központosított működést? A formális gyakorlás oldaláról a meditáció cikksorozat 1. és 2. részében vannak bemutatva az alapok. Ennek további lépései és mélységei, valamit a hétköznapi szokások és az érzelemvilág területére vonatkozóz jógikus tanítások a következő cikkekben lesznek kifejtve, melyekben a Patanjali jóga-szútrák bizonyos gyakorlati részeit vesszük számba.